SUGÁR ANDOR festőművész
(1903.03.10 - 1945...)
FONTOSABB ÉLETRAJZI ADATOK
Született 1903. március 10-én, Budapesten.
Szülei, bár fizikai munkából éltek, rendkívüli erőfeszítésekkel támogatták gyermekeik képességeinek kibontakozását, taníttatását. Meglehet Andor ekkor már oroszlánkörmöket mutatott a rajzolásban, a Markó utcai reálgimnáziumba iratkozott be, mivel szülei (biztonságos megélhetést adó) mérnöki pályára szánták a sokoldalú, érdeklődő, eszes és kiváló technikai érzékkel megáldott fiút.
A mindenre nyitott kamasz lelkesen csatlakozott nővéréhez, Stefihez, aki ekkor már rendszeresen látogatta a polgári radikális Galilei Kör előadásait. Ennek következményeként 1919 őszén kirúgták a középiskolából. Ekkor választott: kitanulta az ezüstműves szakmát, amiben jól tudta hasznosítani kézügyességét és művészi képességeit. Tanárai a Cennini-társaság alapítói voltak, akiknek preraffaelita és szecessziós törekvéseit folytatva, az olasz trecento egyszerű, tiszta stílusában dolgozott.
1921-ben belépett Podolini Volkman Artúr „Szabad képzőművészeti rajz- és festőiskolájába”, ahol együtt tanult Borbereki Kovács Zoltánnal (ismert szobrász lett), Trauner Sándorral (díszlettervezőként vált híressé Párizsban), Korniss Dezsővel (a szentendrei szürrealisztikus stílus egyik megteremtője). Itt ismerkedett össze Dési Huber Istvánnal, aki később elvette feleségül testvérét Stefit, így a szakmai kapcsolat és a barátság mellett még rokonok is lettek. A Podolini féle szabadiskola nem csupán kiváló színvonalú, intenzív tanoda (éjszakába nyúló aktrajzolásokkal), de igazi szellemi műhely, alkotóközösség, baráti kör volt, ahol a mesteren kívül egymástól is rengeteget tanultak.
1924 áprilisában 8 festménnyel, egy csendélettel, hat tájképpel és egy bibliai témájú kompozícióval szerepelt a csaknem négyéves periódust méltóképpen lezáró kiállításon, ami bizonyítja, hogy mestere őt tekintette az egyik, ha nem a legígéretesebb tanítványának. Ebből az időszakból maradt meg az a mintegy 220 tanulmánylapja is, melyeken jól követhető a Podolini rajziskola rendkívül eredményes tanítási módszertana.
1924 –ben Milánóba utazott nővére és –most már sógora- Dési Huber társaságában, munkát vállalt a Perucchini cégnél, ahol saját tervezésű, régi magyar stílusú ékszereket készített. Művészi fejlődésére nagy hatást gyakorolt megismerkedése Kron Bélával (Milánóban élő magyar grafikus), aki a sokszorosított grafikai technikák kitűnő művelője volt és megtanította a rézkarckészítés mesterségére. Rengeteg rézkarcot készített, amik fontos fejezetet jelentettek életművében. Ekkor készült korszakos jelentőségű festménye a „Navaglio hídja”, amely kubiztikus törekvéseinek hangsúlyos bevezetője. Ez a korszaka egy rövid közép-itáliai kőrúttal zárult: megnézték Firenze és Róma műkincseit, majd Velence és Bécs érintésével tértek haza.
1927 –ben milánói munkáiból közös kiállítást rendezett Dési Huberrel az Andrássy úti Mentor könyvkereskedésben. Munkáira felfigyeltek a radikális-polgári sajtó, a műgyűjtők és rokonszenvvel írtak róla a kor ismert műkritikusai (Bálint Lajos, Elek Artúr, Rabinovszky Máriusz). Olaszországból hazatérve ugyanabban a Kőnig-féle ötvösműhelyben helyezkedett el, ahol annak idején tanulóéveit töltötte. Közben arra törekedett, hogy ismertté váljon a haladó polgári művészet fórumain és részese legyen a képzőművészeti élet eseményeinek. Tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának (KUT), ahol megismerkedett a kor nagytekintélyű vezéralakjaival (Csók István, Vaszary János, Rippl-Rónai József) és összebarátkozott a progresszív gondolkodású fiatal alkotókkal ( Goldman György, Mészáros László, Vilt Tibor, Fenyő A. Endre). Közösen arattak sikereket az 1929-30-as kollektív kiállításokon is. Az ebben az időben keletkezett csendéletei komponálásában a szintetikus kubizmus tanulságait ismerhetjük fel.
1930 nyarán Dési Huberékkel az erdélyi Désre utazott, ahol megismerkedett Kalmár Kata fotóművésszel. Hazatérésük után összeházasodtak és önálló életet kezdtek. Ettől kezdve függetlenedett Huberéktől, és művészi fejlődése is tükrözte a régebbi szoros együttműködés lazulását. Első feleségét Sugár Katát neves fotóművészként jegyzik a fotótörténetben. Kata nagy szerelme és első számú múzsája, egyúttal intellektuális társa volt. Művelt, érdeklődő, szociálisan rendkívül érzékeny, amit jelentős szociofotó hagyatéka is mutat. Nemcsak megértő társa, ihletője, modellje, kritikusa volt, hanem alkotásaival és alkotó szemléletével hatott művészi látásmódjára is. Sugár kapcsolatba került progresszív-radikális művészeti csoportosulásokkal, agitatív illusztrációkat készített és részt vett közös kiállításokon.
1934-től abbahagyta az ékszerkészítő munkát és csak a festéssel foglalkozott. Ezt az tette lehetővé. hogy felesége jelentős örökséghez jutott, s így biztosítottá válhatott mindkettőjük számára az elmélyültebb alkotómunka.
1936-ban még részt vett az „Újrealista művészek” kiállításán a Tamás Galériában, de ezután elvált pályája barátaitól, alkotótársaitól.
1937-ben sikerült megvalósítani régi tervét és feleségével dél-itáliai és szicíliai körútra indult. Ez életének legszenvedélyesebb, legimpulzívabb, szinte eufórikus időszaka, mely hihetetlen gazdagodást, kiteljesedést hozott művészetében. Ez a belső tűz lángol a Szicíliában festett képeinek extrémitásig fokozott színvilágában (vörösek, sárgák) és a rendkívül dinamikus, expresszív festésmódban.
1938-ban hazatért és ismét a régi hangvétel alapján kezdett dolgozni: szakítva az itáliai képek tomboló expresszivitásával, realista képeket festett. Újra kapcsolatba lépett a progresszív-radikális művészekkel és csoportosulásokkal.
1939 nyarát Hollókőn töltötte feleségével. Festészetébe visszatért a szicíliai szín- és forma gazdagság, de a felszín alatt már érződik a világégés víziója is.
1940-ben behívták munkaszolgálatra. 4 hónapot töltött Szatmárnémeti mellett, ahol háborús akadályokat kellett eltávolítani.
1941 februárjában és októberben nagy sikerű kiállításokat rendezett munkáiból. Közben (már a 30-as évek végétől) kibővült ismeretségi köre. Kapcsolatba került a többgenerációs értelmiségi Mauthner családdal és rendszeresen járt hozzájuk házi koncertekre, szalonokra. Itt megismerkedett Mauthner Zsuzsannával (későbbi második feleségével), akinek édesanyja zongoraművész, testvére Mihály András pedig csellóművész volt. A baráti társaság tagjai: Martsa Lajos fotóművész, Görög Márta hegedűművész, Fischer Anni zongoraművész, Losonci Tamás festőművész, stb. Mindannyian baloldali értelmiségiek, ami a három millió koldus országában annyit jelentett, hogy embertársaival szolidáris jóérzésű polgárok.
1942-ben szerepelt a „18 művész 48 rajz” című albumban és a „Szabadság és nép” című kiállításon. Ebben az időben –ezzel a kiállítással- kiteljesedett a progresszív radikális és polgári baloldali művészek csoportja: Paizs-Goebel Ernő, Perlrott-Csaba Vilmos, Diener-Dénes Rudolf, Kádár Béla, Jándi Dávid, Kmetty János és Bernáth Aurél is részt vettek a tárlaton. Műveiben egyre inkább előtérbe került a háború borzalmai elleni humanista tiltakozás. Közben felesége egyre súlyosbodó betegsége miatt munkát is vállalt Barta Éva és Fekete Nagy Béla kerámia műhelyében, ami a hasonló gondolkodású művészek találka helye volt.
1943-ban ismét munkaszolgálatos, az iszkaszentgyörgyi bauxitbányában dolgoztatták. Ez év decemberében váratlan csapás érte: felesége, akitől egy ideje már különváltan élt, öngyilkos lett.
1944 februárjában másodszor is megnősült, feleségül vette az egyik Mauthner lányt, Zsuzsát. Még a mézeshetek sem teltek el, amikor mindkettőjüket letartóztatták. Andor Sárvárról, ahova vitték őket még írt testvérének, Dési özvegyének Stefinek. 1944. május 19-én indult útnak az a szerelvény, amelyen Sugár Andort vitték a megsemmisítő tábor felé.
.Máig méltatlan helyzetének okát első sorban az egyes korokban újra és újra felbukkanó művészet átpolitizálásban lelhetjük fel. Az 1948 után kialakult rendszer felkarolta az emlékét és betették a „munkásszármazású szocialista képzőművész” skatulyába, majd az óta is ott felejtették. Nővére Stefi Dési Huber oldalán, mint második anyuka forgolódott felnőtt öccse körül. Ezzel van összefüggésben a másik ok: Sugár Andor sógoránál, akire felnézett, és akitől valóban sokat tanult 8 évvel fiatalabb volt és meglehet művészi kvalitásokban már rég nem volt közöttük „korkülönbség”, mégis mindkettőjük halála után valahogy Dési Huber árnyékában rekedt.
Bár valóban fiatalon halt meg (41 évesen), művészeti hagyatéka befejezetlenségében sem félbe maradt életmű. Lenyűgözően nagyszabású, abszolút méltó a kor legnagyobbjaival egyenlő elismerésre
2011.03.10.
Vég Kata – Szabó-M. László
Hagyatéka először 1948- bán a Képzőművészek Szabadszervezetében került a közönség elé.
Munkái találhatók:
- Magyar Nemzeti Galéria (Budapest)
- Vas megyei Múzeumok Igazgatósága (Szombathely)
- Janus Pannonius Múzeum (Pécs)
és magángyüjteményekben.
(Köztulajdonban lévő alkotásai raktárokban vannak, állandó kiállításon nem szerepelnek.)
Kiállításai:
1962 Műcsarnok (Budapest)
1970 Ferencvárosi Pincetárlat (Budapest)
1973 Magyar Nemzeti Galéria (Budapest)
1979 Forradalmi Múzeum (Szombathely)
1994 József Attila Művészeti Centrum (Budapest)
2001 Budapest Galéria (Budapest)
(Az alkotások készítésének
dátuma a cím után látható.
- - -
Készült: 1956-tól 1989-ig
csak technikai szám)
(1903.03.10 - 1945...)
FONTOSABB ÉLETRAJZI ADATOK
Született 1903. március 10-én, Budapesten.
Szülei, bár fizikai munkából éltek, rendkívüli erőfeszítésekkel támogatták gyermekeik képességeinek kibontakozását, taníttatását. Meglehet Andor ekkor már oroszlánkörmöket mutatott a rajzolásban, a Markó utcai reálgimnáziumba iratkozott be, mivel szülei (biztonságos megélhetést adó) mérnöki pályára szánták a sokoldalú, érdeklődő, eszes és kiváló technikai érzékkel megáldott fiút.
A mindenre nyitott kamasz lelkesen csatlakozott nővéréhez, Stefihez, aki ekkor már rendszeresen látogatta a polgári radikális Galilei Kör előadásait. Ennek következményeként 1919 őszén kirúgták a középiskolából. Ekkor választott: kitanulta az ezüstműves szakmát, amiben jól tudta hasznosítani kézügyességét és művészi képességeit. Tanárai a Cennini-társaság alapítói voltak, akiknek preraffaelita és szecessziós törekvéseit folytatva, az olasz trecento egyszerű, tiszta stílusában dolgozott.
1921-ben belépett Podolini Volkman Artúr „Szabad képzőművészeti rajz- és festőiskolájába”, ahol együtt tanult Borbereki Kovács Zoltánnal (ismert szobrász lett), Trauner Sándorral (díszlettervezőként vált híressé Párizsban), Korniss Dezsővel (a szentendrei szürrealisztikus stílus egyik megteremtője). Itt ismerkedett össze Dési Huber Istvánnal, aki később elvette feleségül testvérét Stefit, így a szakmai kapcsolat és a barátság mellett még rokonok is lettek. A Podolini féle szabadiskola nem csupán kiváló színvonalú, intenzív tanoda (éjszakába nyúló aktrajzolásokkal), de igazi szellemi műhely, alkotóközösség, baráti kör volt, ahol a mesteren kívül egymástól is rengeteget tanultak.
1924 áprilisában 8 festménnyel, egy csendélettel, hat tájképpel és egy bibliai témájú kompozícióval szerepelt a csaknem négyéves periódust méltóképpen lezáró kiállításon, ami bizonyítja, hogy mestere őt tekintette az egyik, ha nem a legígéretesebb tanítványának. Ebből az időszakból maradt meg az a mintegy 220 tanulmánylapja is, melyeken jól követhető a Podolini rajziskola rendkívül eredményes tanítási módszertana.
1924 –ben Milánóba utazott nővére és –most már sógora- Dési Huber társaságában, munkát vállalt a Perucchini cégnél, ahol saját tervezésű, régi magyar stílusú ékszereket készített. Művészi fejlődésére nagy hatást gyakorolt megismerkedése Kron Bélával (Milánóban élő magyar grafikus), aki a sokszorosított grafikai technikák kitűnő művelője volt és megtanította a rézkarckészítés mesterségére. Rengeteg rézkarcot készített, amik fontos fejezetet jelentettek életművében. Ekkor készült korszakos jelentőségű festménye a „Navaglio hídja”, amely kubiztikus törekvéseinek hangsúlyos bevezetője. Ez a korszaka egy rövid közép-itáliai kőrúttal zárult: megnézték Firenze és Róma műkincseit, majd Velence és Bécs érintésével tértek haza.
1927 –ben milánói munkáiból közös kiállítást rendezett Dési Huberrel az Andrássy úti Mentor könyvkereskedésben. Munkáira felfigyeltek a radikális-polgári sajtó, a műgyűjtők és rokonszenvvel írtak róla a kor ismert műkritikusai (Bálint Lajos, Elek Artúr, Rabinovszky Máriusz). Olaszországból hazatérve ugyanabban a Kőnig-féle ötvösműhelyben helyezkedett el, ahol annak idején tanulóéveit töltötte. Közben arra törekedett, hogy ismertté váljon a haladó polgári művészet fórumain és részese legyen a képzőművészeti élet eseményeinek. Tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának (KUT), ahol megismerkedett a kor nagytekintélyű vezéralakjaival (Csók István, Vaszary János, Rippl-Rónai József) és összebarátkozott a progresszív gondolkodású fiatal alkotókkal ( Goldman György, Mészáros László, Vilt Tibor, Fenyő A. Endre). Közösen arattak sikereket az 1929-30-as kollektív kiállításokon is. Az ebben az időben keletkezett csendéletei komponálásában a szintetikus kubizmus tanulságait ismerhetjük fel.
1930 nyarán Dési Huberékkel az erdélyi Désre utazott, ahol megismerkedett Kalmár Kata fotóművésszel. Hazatérésük után összeházasodtak és önálló életet kezdtek. Ettől kezdve függetlenedett Huberéktől, és művészi fejlődése is tükrözte a régebbi szoros együttműködés lazulását. Első feleségét Sugár Katát neves fotóművészként jegyzik a fotótörténetben. Kata nagy szerelme és első számú múzsája, egyúttal intellektuális társa volt. Művelt, érdeklődő, szociálisan rendkívül érzékeny, amit jelentős szociofotó hagyatéka is mutat. Nemcsak megértő társa, ihletője, modellje, kritikusa volt, hanem alkotásaival és alkotó szemléletével hatott művészi látásmódjára is. Sugár kapcsolatba került progresszív-radikális művészeti csoportosulásokkal, agitatív illusztrációkat készített és részt vett közös kiállításokon.
1934-től abbahagyta az ékszerkészítő munkát és csak a festéssel foglalkozott. Ezt az tette lehetővé. hogy felesége jelentős örökséghez jutott, s így biztosítottá válhatott mindkettőjük számára az elmélyültebb alkotómunka.
1936-ban még részt vett az „Újrealista művészek” kiállításán a Tamás Galériában, de ezután elvált pályája barátaitól, alkotótársaitól.
1937-ben sikerült megvalósítani régi tervét és feleségével dél-itáliai és szicíliai körútra indult. Ez életének legszenvedélyesebb, legimpulzívabb, szinte eufórikus időszaka, mely hihetetlen gazdagodást, kiteljesedést hozott művészetében. Ez a belső tűz lángol a Szicíliában festett képeinek extrémitásig fokozott színvilágában (vörösek, sárgák) és a rendkívül dinamikus, expresszív festésmódban.
1938-ban hazatért és ismét a régi hangvétel alapján kezdett dolgozni: szakítva az itáliai képek tomboló expresszivitásával, realista képeket festett. Újra kapcsolatba lépett a progresszív-radikális művészekkel és csoportosulásokkal.
1939 nyarát Hollókőn töltötte feleségével. Festészetébe visszatért a szicíliai szín- és forma gazdagság, de a felszín alatt már érződik a világégés víziója is.
1940-ben behívták munkaszolgálatra. 4 hónapot töltött Szatmárnémeti mellett, ahol háborús akadályokat kellett eltávolítani.
1941 februárjában és októberben nagy sikerű kiállításokat rendezett munkáiból. Közben (már a 30-as évek végétől) kibővült ismeretségi köre. Kapcsolatba került a többgenerációs értelmiségi Mauthner családdal és rendszeresen járt hozzájuk házi koncertekre, szalonokra. Itt megismerkedett Mauthner Zsuzsannával (későbbi második feleségével), akinek édesanyja zongoraművész, testvére Mihály András pedig csellóművész volt. A baráti társaság tagjai: Martsa Lajos fotóművész, Görög Márta hegedűművész, Fischer Anni zongoraművész, Losonci Tamás festőművész, stb. Mindannyian baloldali értelmiségiek, ami a három millió koldus országában annyit jelentett, hogy embertársaival szolidáris jóérzésű polgárok.
1942-ben szerepelt a „18 művész 48 rajz” című albumban és a „Szabadság és nép” című kiállításon. Ebben az időben –ezzel a kiállítással- kiteljesedett a progresszív radikális és polgári baloldali művészek csoportja: Paizs-Goebel Ernő, Perlrott-Csaba Vilmos, Diener-Dénes Rudolf, Kádár Béla, Jándi Dávid, Kmetty János és Bernáth Aurél is részt vettek a tárlaton. Műveiben egyre inkább előtérbe került a háború borzalmai elleni humanista tiltakozás. Közben felesége egyre súlyosbodó betegsége miatt munkát is vállalt Barta Éva és Fekete Nagy Béla kerámia műhelyében, ami a hasonló gondolkodású művészek találka helye volt.
1943-ban ismét munkaszolgálatos, az iszkaszentgyörgyi bauxitbányában dolgoztatták. Ez év decemberében váratlan csapás érte: felesége, akitől egy ideje már különváltan élt, öngyilkos lett.
1944 februárjában másodszor is megnősült, feleségül vette az egyik Mauthner lányt, Zsuzsát. Még a mézeshetek sem teltek el, amikor mindkettőjüket letartóztatták. Andor Sárvárról, ahova vitték őket még írt testvérének, Dési özvegyének Stefinek. 1944. május 19-én indult útnak az a szerelvény, amelyen Sugár Andort vitték a megsemmisítő tábor felé.
.Máig méltatlan helyzetének okát első sorban az egyes korokban újra és újra felbukkanó művészet átpolitizálásban lelhetjük fel. Az 1948 után kialakult rendszer felkarolta az emlékét és betették a „munkásszármazású szocialista képzőművész” skatulyába, majd az óta is ott felejtették. Nővére Stefi Dési Huber oldalán, mint második anyuka forgolódott felnőtt öccse körül. Ezzel van összefüggésben a másik ok: Sugár Andor sógoránál, akire felnézett, és akitől valóban sokat tanult 8 évvel fiatalabb volt és meglehet művészi kvalitásokban már rég nem volt közöttük „korkülönbség”, mégis mindkettőjük halála után valahogy Dési Huber árnyékában rekedt.
Bár valóban fiatalon halt meg (41 évesen), művészeti hagyatéka befejezetlenségében sem félbe maradt életmű. Lenyűgözően nagyszabású, abszolút méltó a kor legnagyobbjaival egyenlő elismerésre
2011.03.10.
Vég Kata – Szabó-M. László
Hagyatéka először 1948- bán a Képzőművészek Szabadszervezetében került a közönség elé.
Munkái találhatók:
- Magyar Nemzeti Galéria (Budapest)
- Vas megyei Múzeumok Igazgatósága (Szombathely)
- Janus Pannonius Múzeum (Pécs)
és magángyüjteményekben.
(Köztulajdonban lévő alkotásai raktárokban vannak, állandó kiállításon nem szerepelnek.)
Kiállításai:
1962 Műcsarnok (Budapest)
1970 Ferencvárosi Pincetárlat (Budapest)
1973 Magyar Nemzeti Galéria (Budapest)
1979 Forradalmi Múzeum (Szombathely)
1994 József Attila Művészeti Centrum (Budapest)
2001 Budapest Galéria (Budapest)
(Az alkotások készítésének
dátuma a cím után látható.
- - -
Készült: 1956-tól 1989-ig
csak technikai szám)
Gyorsnézet:
