P R I V Á T Ö N É L E T R A J Z
1946. október 2 -án születtem Békásmegyeren, mely akkor még egy pest megyei, ódon kis falucska volt. Szüleim igen nehéz sorból jövő emberek, akik számomra tiszteletreméltó módon küzdöttek, tanultak, dolgoztak keményen, keservesen nehéz munkával, hogy három gyereküket, köztük engem is jobb sorban és jobb sorsra neveljenek, mint amilyenben nekik volt részük. Ez sikerült is, hisz mindhárman, sőt édesanyám is felsőfokú diplomát szereztünk. Édesanyámmal máig különlegesen bensőséges a kapcsolatom, édesapám 1985 -ban meghalt.
Nem emlékszem mikor kezdtem rajzolni, festeni, konstruálni, de hogy nekem ez mindig is több volt, mint unaloműzés, az bizonyos. Az alkotási kedv úgy szippantott magába, mintegy szenvedély betegség, amitől az ember nem tud, de én nem is akartam megszabadulni. Kicsi, törékeny fiúcska voltam, szódásüveg vastagságú szemüveggel. Míg a többi fiúk verekedtek, harcoltak, rúgták a labdát, én rajzoltam veszettül, meg szétverettem magam, hogy megvédjem a gyengébbeket, ahogy anyukám tanította.
Középiskolás korom óta komolyan foglalkoztat a képzőművészet és a művészettörténet. Iskolai tanáraim (Papp Irén, Sárkány Lóránd és Dombi József) hatására kezdtem autodidakta módon képezni magam, később szakkörökbe jártam (tanárok: Somogyi János, Tamás Ervin), illetve a TIT szabadegyetemi előadásait hallgattam több évig.
Sokat segitettek a Népművelési Intézet alkotótáborai Tokajban, illetve pályakezdő (sors)társaim: László Bandy, Steiner István (az A.K.T. Stúdió többi tagjával) és a szentendrei barátok, az alakuló Vajda Lajos Stúdió -élükön ef Zámbó Istvánnal.
1968-ban, huszonkét évesen jött az első nagy szerelem, és nyomban meg is nősültem, mely házasság bár korán jött, mégis harmincöt évig, feleségem haláláig tartott. Jöttek aztán a gyerekek is sorban, egymás után: Leslie 1968-ban, Linda 1973-ban, Laura 1976-ban.
Hirtelen fel kellett nőnöm. Feleségem és én is „csupasz fenékkel” mentünk a házasságba, a három gyereket pedig el kellett látni, az új családot finanszírozni. Főállású diákság, jelentkezés a Képzőművészeti Főiskola nappali tagozatára, szóba sem jöhetett. Dolgoznom kellett, nem is keveset. Voltam kocsimosó, pavilonos, címfestő segédmunkás, dekoratőr, repülőtéri takaritó, honvédségi rajzoló, szabadfoglalkozású képzőművész, kollégiumi nevelő és tanár.
Bármit elvállaltam, ami csak fizetett, és amit persze a tisztességem engedett, mert abból jottányit sem adtam. Közben minden lehetséges és nem lehetséges módon – köszönet feleségemnek, aki annyi türelemmel, bizalommal és szeretettel volt irántam – alkottam, hol megrendelésre, hol anélkül. Bár alapvetően grafikusnak identifikáltam magam, festettem, plasztikákat készítettem, elvadult pop art-os alkotásokat kreáltam, alkotótáborokat, happeningeket szerveztem. Szóval nem bírtam magammal, ahogy bizonyos fokig még ma sem.
Készítettem rajzokat, újsággrafikákat, illusztrációkat, exlibriseket, plakátokat, könyv- és lemezborítókat, táblaképeket, kisplasztikákat, szobrokat, objekteket - majd minden technikával és anyaggal.
Soha nem törődtem a művészeti divatokkal, a művészettörténészek, vagy a kultúrpolitika sugallta elvárásokkal, nem voltak szakmai patrónusaim, nem tartoztam „iskolákhoz” - egymást segítő csoportosulásokhoz, tisztán, szabadon próbáltam-próbálom megvalósítani elképzeléseimet, őrzöm megátalkodottan függetlenségemet.
1974 –ben, alkotásaim alapján, hiszen akkor diplomám még nem volt, felvettek a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, 1975 -ben pedig a Művészeti Alapba (ma: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete), melynek azóta is tagja vagyok.
A ’70 - ’80 -as években aktív vizuálispedagógiai tevékenységet folytattam (szakköröket, alkotótáborokat vezettem), külső munkatársa voltam a Népművelési Intézetnek és a Művelődéskutató Intézetnek, több szakmai írást publikáltam. Közben elvégeztem - földrajz-rajz szakon - a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát.
A 90’ – es években, a kultúrpolitikai változások erősen beszűkítették a szabadfoglalkozású művészek munkalehetőségeinek piacát, így fix jövedelmet biztosító állást kellett vállalnom: rajz- és vizuális tanítást, illetve érettségi utáni, művészeti szakképzésben művészettörténet, bútortörténet és színtan oktatást.
Közben töretlenül folytattam a művészeti alkotómunkát, vettem részt egyéni és csoportos kiállításokon itthon és külföldön.
Bár művészeti pályám, eszközeim, stílusom igen kalandos, köztük igazán kiemelkedő, sikeres korszakokkal tarkítva - Az 1970 –es évek konstruktívista alkotásaimat Fajó János a legígéretesebb hazai kezdeményezésnek ítélte, de én úgy éreztem, hogy tovább kell lépnem, és ezt is tettem. Metszeteimet a nemzetközi exlibris kongresszusra és más bienálékra válogatták, mint a magyar grafika reprezentánsát. Nagyatádon négy méter magas faszobromra mondta Vilt Tibor, hogy erről senki nem mondja meg, hogy te nem szobrász vagy. Olajfestményem a közelmúltban szerepelt a londoni Collage of Art –ban - igazán otthon a saját magam által kifejlesztett stílusban és technikában vagyok, amely a pentillizmus nevet kapta, a poentillizmus analógiájaként.
A pentillizmus lényegileg egy műfajközi stílus és metódus, olyan grafikai technika, mely textúrája a festménnyel egyenrangú festői hatást ér el. A technika: ahogyan a poentillisták apró festékpöttyök ezreivel, én ecoline vonalak tízezreivel érem el a festői összhatást, a gestalt. A különbség nem csupán a pontok helyett vonalak, illetve festék helyett tus, hanem hogy ecset helyett mártogatós toll az eszköz. Nagy különbség ! Míg a festék az ecsettel könnyen „manipulálható”, a pentillista hatás csak a vonalak sűrű és még sűrübb egymásra rakásával, a vonalak irányával, egymásra halmozásával tudja elérni a hatást, olyan súlyos mélységeket képezni, melyre csakis ez a rendkívül időignyes technika képes. Az idő nagyon súlyos az emberi kapcsolatokban, így a művészetben is, mely kommunikáció, az alkotás „fogyasztójának szóló üzenet”.
2003 őszén ismerkedtem meg mostani társammal, aki munkámnak nem csak új lendületet, ihletet, motivációt adott, de kíválló partnerem az alkotásban, a kiállítások szervezésében, rendezésében, életem és munkásságom menedzselésében. Jelenleg egy olyan honlapon dolgozunk együtt, mely virtuális múzeum, képtár, galéria és aukciós ház.
Szabó -M. László
2009. október 1.
(Korábbi írások alapján)
EN | HU
Szabó Leslie: Utazás
